Archive for december, 2013

Válassza a Salus téli cipők egyikét gyermeke számára

csütörtök, december 12th, 2013

salus téli cipoMa reggelre elkezdett esni a hó a kisfiam legnagyobb örömére. Boldog vagyok, hogy hosszas betegeskedése után végre mosolyt látok az arcán, de én nem örülök neki annyira. Sajnos eddig nem tudtuk megvenni neki a megfelelő téli béléses zárt cipőt, mert ki sem tudtunk lépni a lakásból. Most azonban nem várhatunk tovább. Szomorúságomban kicsit magamba fordultam, de szerencsére pont felcsengetett a védőnőnk, aki jött szülni az 5 éves vizsgálat időpontjáról. Tőle tudtam meg, hogy nem is muszáj kimennünk a hidegbe annak érdekében, hogy végre béléses cipőt tudjunk szerezni a gyereknek.  Elmesélte, hogy lánya már hónapokkal ezelőtt is az internetről rendelte gyermekei számára a szandálokat és zárt cipőket. A gyermek cipő webáruházból mindig a legjobb minőségű és a gyerekek lábméretének megfelelő lábbelit kapták meg és egyszer sem került többe, mintha boltban vásárolták volna. Kikísérése után rögtön megnéztem én is a webáruházat és már le is adtam a megrendelésemet egy Salus bundás cipőre. Mire felépül gyermekem a betegségből, itt is lesz a téli cipője.

Címkék: , , , , , ,