Archive for szeptember, 2013

Fogápolás mindennap a gyerekek mumusa, így meg kell őket tanítani a helyes gyakorlatra

hétfő, szeptember 23rd, 2013

fogapolasra szoktatasA híreket és különböző műsorokat nézve és hallgatva egyre gyakrabban botlik az ember a prevenció fontosságába. Mivel egyre kevesebb időnk van gyermekeinkre a mindennapi rohanásban, így ennek fontossága még jelentősebb és egyre inkább az óvodák és iskolák falai között zajlik le. Fontosságának hangsúlyozása lényeges, hiszen minden területen célszerűbb és egyszerűbb, ha megelőzzük a bajt, hiszen bekövetkezése után orvosolása legtöbb esetben már nem túl kellemes. A megelőzés jelentősége a fogápolásban is igaz, hiszen hiányos és fájó fogsorral az egyik legelemibb emberi szükséglet, a táplálkozás van korlátozva. Sajnos már óvodáskorban is megkezdődik a tejfogak romlása, gyakran találkozhatunk elfeketedett vagy letört fogú óvodásokkal. Pedig ezt egyszerűen megelőzhetnénk, ha több időt szánnánk arra, hogy már kisgyermek korban megtanítsuk családunk legkisebb tagjait a helyes fogmosásra. Ez nem is nehéz, hiszen a jó példával elöl járva és egy aranyos gyermekfogkefével szinte játék a rendszeres fogápolásra szoktatás.

Címkék: , , , ,

Guruljon a Budai Várban segway túránkon

csütörtök, szeptember 19th, 2013

budavari segway turaKülföldi partnereink látogattak meg minket a nyáron munkahelyen és a tárgyalások közötti időben szerették volna megismerni a főváros nevezetességeit. Rendezvényszervezőként rögtön előtörtek az ötletek fejemben, de gyorsan el is vetettem a legtöbbet, hiszen maradandó élményt szerettem volna nekik szerezni. Mivel programjuk és tárgyalásaik még nem voltak lefixálva, arra kértem főnökömet, hogy tegyen szabaddá egy délutánt a város megismerésére és kérje meg külföldi vendégeinket, hogy kényelmes ruhát is tegyenek a bőröndjükbe. Bíztam benne, hogy a Budavári segway túra ötlete nekik is tetszeni fog. Korábbi beszélgetéseinkből emlékeztem rá, hogy vendégeink szívesen megtekintették volna már a várat, a Mátyás templomot és a Sándor palotát, de sohasem volt rá idejük szorosan szervezett tárgyalásaik miatt. Szerencsére ez a 2 órás segway túra éppen ezeket a helyeket járja be, miközben egy maradandó élményt nyújt a két keréken gurulás a város nevezetes helyei közötti távon. Ötletemet főnökeim másnap elfogadták.

Címkék: , , ,

Szerezze be online a keksz elkészítéséhez szükséges kiszúrót

szerda, szeptember 18th, 2013

Gyermekeinknek idén fogunk először születésnapi zsúrt rendezni, ahová meghívhatják barátnőiket. A helyszín berendezését magára vállalta a férjem, azt mondta megpróbálja a legjobbat kihozni erre a célra 2 szobás panellakásunkból. Megígérte a lányoknak, hogy bár nem szeret, de felfúj nekik kért csomag lufit is, amiket kedvük szerint rendezhetnek el a lakásban. A buli evés része persze rám maradt. Hosszas számolás és gondolkodás előzte meg a beszerzési folyamatot, aztán arra jutottam, olcsóbb lesz, ha mindent itthon készítek el. Nincs nagy igényük a csajoknak, csak 4 tálca szendvicset, 2-3 fajta édes és 1 féle sós süteményt kértek a két torta mellé. A mennyiséget látva remélem nem lesz itt a fél óvoda. Persze teljesítem a kérésüket, egy kis cselt viszek a dologba. Az édes sütemény linzer lesz, melynek felét a korábban már beszerzett és eddig rejtegetett cicás kiszúróval fogom formázni, majd cukormázzal bevonni és díszíteni. Másik feléből a kekszkiszurokeksznyomó segítségével formázok majd virágokat, melyeknek cukorgyöngy lesz a közepe.

Címkék: , , , ,

Márkás övtáska kiválasztása nálunk gyerekjáték, csak pár kattintás…

péntek, szeptember 13th, 2013

Soha nem voltam függője az állatoknak és véleményemet a kutyatartásról senki nem változtathatja meg. Szerintem a kutya kintre, udvarra való állat, panellakásban tartani állatkínzás. Barátnőm nem ért velem egyet, szerinte jól meglehet a kutyus a négy fal közé bezárva, így náluk két négylábú is lakik a másfél szobás lakásba. Ők szinte szent állatnak tarják őket, mindent megtesznek annak érdekében, hogy ne szenvedjenek kedvenceik semmiben hiányt. Legutóbbi születésnapjára például a sporttaska.hu oldalról rendelt magának övtáskaovtaska kínálatunkból, hogy kedvencének a kutyaiskolában mindig a megfelelő időben és késedelem nélkül tudjon adni jutalomfalatot. Aktív kutyáik mellett nem tud egyszerre jutalomfalatos zacskót és ürülékfelszedő zacskót is a kezében tartani, ráadásul a lakáskulcsát, mobiltelefonját is magával kell vinnie valamilyen módon.  Szerinte a nemrégen megérkező, sok zsebbel rendelkező övtáskája meg fogja ezt a problémáját oldani. Praktikusságában persze én sem kételkedem, hiszen hasznát veheti majd akkor is, amikor kerékpártúrára indulunk legközelebb.

Címkék: , , , ,

Mozgassa át mindennap izmait tréningpad segítségével

hétfő, szeptember 9th, 2013

Nem tudom mi lesz velem a következő hónapokban, hogyan fogom alakomat megtartani. Tavasztól őszig minden probléma megoldott, ami a testedzésemet illeti, hiszen imádom a természetet, sokat sétálok, tórázok, futok és kerékpározok. Ezek többsége ki is elégíti a mozgás iránti vágyamat és formában is tart. A hideget viszont nagyon nem szeretem, legszívesebben ilyenkor ki sem mozdulnék dolgozni sem, nemhogy sportolni. Persze próbálkoztam a városban található edzőtermekben is, de ezek általában mikor én is tudnék menni zsúfoltak és a gépekre is hosszú sorokat kell várni. Barátnőm javaslatára még a személyi edzőt is kipróbáltam, de hiába próbáltunk közös nevezőre jutni edzéstervem tekintetében nem sikerült. Ekkor hallottam először a testvibrációs tréningpadtestvibracios treningpadról, melyet otthonomban akkor használhatok amikor én szeretnék. Hatékonyságának köszönhetően ráadásul elég napi 10 percet eltöltenem rajta, hiszen ez ugyanaanyi edzésnek felel meg, mint a konditermekben aktívan töltött 45- 50 perc. Barátnőim mostmár hozzám járnak rendszeresen edzeni.

Címkék: , , , ,

Éld át az átható orgazmus élményét!

hétfő, szeptember 2nd, 2013

Dobd fel szexuális életeteket és szerezz be egy szuper vibrátort. Ma már kedvedre válogathatsz a különböző méretek, formák, funkciók között. Ez a téma bár tabunak számít, mindenkit érdekel. Akár pároddal, akár egyedül szeretnéd izgalmasabbá tenni éjszakádat, érdemes beszerezni egy-egy szuper segédeszközt. Te döntöd el, hogy milyen segédeszközzel szeretnél eljutni a csúcsra. Az eszközök között igen széles a választék, így például: zselés vibrátor, szilikonos vibrátor, g-pontot stimuláló vibrátor, xxl méretű vibrátor, realisztikus vibrátor, luxus minőségű vibrátor. Ha igazán nedves élményre vágysz, válassz egy vízálló vibrátort, melyet azért találtak ki, hogy a zuhanyzóban és a kádban is használhasd. A rezgés erősségét is Te szabályozhatod attól függően, hogy gyengéd, vagy igazán intenzív élvezetre vágysz. A webshopokban ma már több száz típus közül válogathatsz, így biztosan megtalálod a számodra legmegfelelőbbet. Válogass kedvedre, hisz minden nőnek kijár egy kis érzéki kényeztetés.

Címkék: , , , ,