Archive for május, 2014

Ifjúsági könyvek online

péntek, május 23rd, 2014

Képernyőfotó 2014-06-03 - 15.12.20Gyermeknaphoz közeledve elgondolkodtam azon, hogy mivel lepjem meg gyermekeimet május utolsó vasárnapján. Mindenképpen olyat szerettem volna nekik adni, amely tartós és jó hatással van fejlődésükre. Gyerekekkel foglalkozok munkaidőben, így abban biztos voltam, hogy gyermekkönyv mindenképpen lesz a meglepetések között, hiszen tisztában vagyok azzal, hogy csak a mesék segítségével készíthetem fel őket az iskolai életre, a meséskönyvek segítségét kell felhasználnom ahhoz, hogy összefüggéseket megértő, jól olvasó és az iskolában sikeresen teljesítő gyerekekké váljanak. Tudom azt, hogy ebben az óvoda is segítségemre van, mégis úgy gondolom, hogy a családi környezetek, a szülőnek van ebbe a legfontosabb szerepe. A jó gyerekkönyv olvastatja magát, fejleszti a gyerek képzeletét, szókincsét és értéket közvetít a megszólított korosztálynak. Az óvodás korban megismert és megszeretett mesék egész életüket végig kísérhetik, így nekünk, szülőknek kell kiválasztani a leginkább megfelelő meséskönyveket.

Címkék: , ,

Szerszámorigó szerszám webáruház weboldal

szombat, május 17th, 2014

kategoria_kep_korong_90x90Nem is gondolnánk, hogy milyen nagy számba vannak a statisztikákban jelen a háztartási balesetek. Belegondolva nem is véletlenül. Biztosan mindenki találkozott már családjába vagy ismeretségi körében olyan esettel, amikor egy villanykörte kicserélése úgy nézett ki, hogy az asztalon a szék, a széken a hokedli, annak tetején pedig a bátor egyensúlyozó művész villanykörtével a kezében. A látvány első pillanatban vicces, de rendkívül veszélyes. Az otthoni balesetek nagy része pont az ilyen vicces esetek miatt történhet meg, pedig nagyon egyszerűen elkerülhető lenne egy létra megvásárlásával. Több ismerősömmel együtt, én is azt mondom, hogy egy biztonságos, a háztartás méretének megfelelő létra minden család számára szükséges és ezen nem szabad spórolni. Én lakásvásárlásunk utáni nap meg is rendeltem a megfelelő nagyságú létrát a szerszámorigó szerszám webáruház weboldaláról, amit rövid idő alatt eljuttattak hozzám a PostaPonti kiszállítással a város postájába. A létra nagyon nagy segítséget jelentett már a felújítás során is.

Címkék:

Intim gyantázásod bízd szakemberre

péntek, május 16th, 2014

Screen shot 2014-05-19 at 13.47.09Tudod mit tesz a borotválás a szőrszálakkal? Rossz hírem van, csak erősíti azokat. Egyre többször kell majd a borotva után nyúlnod, hogy a megerősödött szőrszálakat levágd. A borotvált bőrfelület sokszor kipattogzik, fáj, viszket, egymás után nőhetnek be a szőrszálak és keletkezhet szőrtüsző gyulladás is. Ennek mind véget vethetsz, ha eldobod és a gyantázást választod. Fogd meg gyökerestül a problémát, tépd ki a szőrszálakat a szőrtüszővel együtt. Míg az arcon, a lábakon esetleg saját magad is megpróbálkozhatsz ezzel, a kényes helyeken, az intim részeken jobb, ha profi szakemberre bízod ezt. Az intimkozmetika.hu segítségével saját intimkozmetikusod lehet. Válaszd a megbízhatóságod, az állandóságot! Járj minid ugyanahhoz a kozmetikushoz, aki vigyáz majd rád. A bőröd puha és kellemes tapintású lesz a különleges intimgyanta használata mellett. Az egészséges, gyulladás és pirosodás nélküli bőrrel bátran felveheted majd nyáron a bikinit is.

Címkék: , ,

Méhészeti eszközök egy helyen online

csütörtök, május 15th, 2014

Screen shot 2014-05-19 at 11.57.09A méhek általában a gyűjtögetésen kívül nem igen törődnek mással. Ha mi sem zavarjuk őket, akkor valószínűleg ügyet sem vetnek ránk. Mindenki láthatja nap, mint nap, ahogy keresgélnek, virágról virágra szállnak. Az erdőkön és a mezőkön kívül a tereken, a virágüzletnél, a balkonokon és a kiskertekben is találkozhatunk velük. Ahhoz, hogy az általuk készített finomság a polcokon lehessen, ahhoz, hogy a reggeli vagy az esti teánkat mézzel ízesíthessük a méhek mellett a méhészek munkája is szükséges. A méhészetek látnak el minket többek között az akác, a vegyes virágméz, a dió vagy a hárs mézzel. Munkájuk érdekes, ám nagy hozzáértést igényel. A kiváló méhészeti eszközök ma már megkönnyítik munkájukat. A professzionális méhészeti segédeszközök, berendezések, a mézpergetők, a mézszűrők, a letöltő edények, a korszerű kaptárak, a méhészeti gyógyhatású készítmények, a különböző szerszámok, a fedelezés és a az anyanevelés eszközei, a barkácsszerszámok és gépek korszerűbbé, hatékonyabbá teszik a méhészeteket.

Címkék: , ,

Reklámajándék a profiktól – Adgift

péntek, május 9th, 2014

144718_1_170A reklámajándékok közül azok a termékek terjedtek el a leginkább, amelyekre a hétköznapi életeben is nagy mennyiségben van szükség. A standard reklámajándékok gyártása még mindig a legnépszerűbb. A bögrék, a kulcstartók, a bevásárló kocsi érmék, a golyóstollak, a ceruzák, a gyertyák, a labdák, a léggömbök, az esernyők, a poharak, a bicskák, az irodai kellékek a játékok, a jegyzetfüzetek, a képkeretek, a kitűzők, a lámpák, a legyezők, a naptárak, az öngyújtók, a törölközők, a kulacsok, a táskák, a pólók, a baseball sapkák, a sálak, a telefon tartozékok, a nyakpántok, a pendrive-ok és a számológépek készítését rendelik meg a legtöbben a gyártóktól, hiszen ezek a termékek kerülnek naponta a legtöbbször előtérbe. Ezek segítségével tud egy cég, egy vállalkozás vagy egy termék, szolgáltatás leginkább a figyelem központjába kerülni. A sűrű használat pedig újabb megrendeléseket generál, hiszen a naponta használt tárgyakat hamarabb kell cserélni, pótolni is. Ma már nélkülözhetetlen, a reklámozás. A hírverés, a folyamatos érdeklődés fenntartása biztosított a reklámajándékok és szóróajándékok által.

Címkék:

Baseball sapkák divatos színekben

csütörtök, május 1st, 2014

Képernyőfotó 2014-05-15 - 16.10.06A ruhadarabokat sokféle csoportba oszthatjuk. Megkülönböztethetjük egymástól az alsó és a felsőruházatot, az alkalmi vagy az otthoni viseletet, tehetünk különbséget az anyaguk szempontjából és a minőségük, márkájuk alapján is. A barlo.hu webáruházban olyan darabokat vásárolhatunk, amelyek a sportruházat és a divatruházat kategóriába tartoznak. Kiváló minőségű női, gyerek és férfi szabadidő együttesek, pulóverek, mezek, szoknyák, topok, ingek, pólók, atléták, alsóneműk, pizsamák, köntösök, papucsok, utcai cipők, sportcipők, edzőcipők, kabátok, mellények, baseball sapkák vásárolhatók a legnagyobb gyártóktól. Képviselteti itt magát a Puma, a Lonsdale, a Lee Cooper, a Karrimor, a No Fear, a Nike, az Adidas, a Golddigga, a Kangol. Kicsiknek, nagyoknak és extra nagyoknak is kínálja ruhaneműit az áruház. Ha szükséges élhetünk a cserelehetőséggel, és a nem megfelelő méretű darabok helyett gyorsan hozza a futárszolgálat a méretben jó darabokat. Az internet segítségével anélkül tölthetjük fel ruhatárunkat, hogy kimozdulnánk otthonról!

Címkék: , , , ,

Árösszehasonlítás online

csütörtök, május 1st, 2014

Képernyőfotó 2014-05-15 - 11.55.13Nagyon nem szeretem, amikor olyan feladatta bíznak meg, amit magamtól sohasem vállalnék el. Bevallom, nem is értem, hogy miért rám esett pont a választás akkor, akikor elosztásra került a céges kerti ünnepség szervezésekor a szalvéták és műanyag evőeszközök beszerzésének feladata. Már csak azért is érdekes, mert többen is jelezték, hogy ilyen téren rendelkeznek olyan ismerőssel, aki talán a szokásos és boltban található ár töredékéért is be tudja szerezni mindazt, amire szüksége van kb. 500 embernek egy délután alatt. Nekem sajnos nincsenek ilyen ismerőseim és bevallom, nem is igazán fogok keresni ezért az egy alaklomért ilyeneket, helyette inkább szétnézek az általam ismert internetes termékkereső oldalon. Gyermekem születésnapjára is az Árvilág árösszehasonlító oldal segítségével találtam rá arra a webáruházra, amelyből minden szükséges party kelléket kényelmesen az otthonunkba tudtam rendelni és nem fogok másképpen tenni a céges dologgal kapcsolatban sem. Biztos vagyok benne, hogy fogok találni szalvéta adagolót és evőeszközöket is.

Címkék: ,