Archive for the 'szurkolói sál vásárlás' Category

Ha szurkolunk csapatunknak, akkor nagy lesz az öröm, ha egy szurkolói sál az ajándék

csütörtök, október 3rd, 2013

ac milanEgyre hűvösebb az időjárás, amit reggelente az első busszal dolgozni induló fiam is érez. Anyaként megpróbáltam már hatni rá szép szóval és csúnyával egyaránt, de nem jártam sikerrel. A környék összes fellelhető sálát felajánlottam neki nyaka védelmében, de egyik sem tetszett neki. Mivel nem vagyok egy belenyugodós típus, hátulról támadtam. Megkértem barátnőjét, hogy derítse ki, milyen sálat is lenne hajlandó az én nagy fiam a nyakába biggyeszteni. A válasz nem volt meglepő, de kicsit teljesíthetetlennek éreztem, legalábbis egyedül. A fiam AC Milan sálra vágyik. Ez pont az a típus, amit nem árulnak kicsiny városunkban. Szerencsére Boglárka, a barátnője a segítségemre sietett és elárulta, hogy ő már tett az ügy érdekében lépéseket és a napokban várja a csomagot a Sport Fan Shop-tól. Elárulta, hogy ő ebből a szurkolói webáruházból szokta megrendelni Rolandnak az ajándékot, és az általa vágyott sálra is itt talált rá, ráadásul most akciósan kínálják. Elmondta, hogy itt több csapat szurkolói is kedvükre válogathatnak kedvenc csapatuk emblémájával ellátott ruhák és tárgyak között.

Címkék: , , , ,