Archive for március, 2018

Búvárszivattyú vásárlás!

péntek, március 30th, 2018

buvarszivattyuVégre sikerült egy nagy álmomat valóra váltani. Sikerült medencét csináltatnom a hátsó kertbe, ami mondhatom, nem volt valami olcsó. Évekig gyűjtöttem rá, hogy megvalósítsam ezt az álmomat és végre kész van. Néhány munkálatot én végeztem el saját kezűleg. Pontosabban én és még néhány barátom segített kiásni a medence helyét, ami nem kis munka volt. Nagyon hálás vagyok minden barátomnak, aki segített nekem. Egyikőjük sem kért pénzt azért, hogy segítettek. Persze, mindegyikőjüknek állandó strandbérlete lesz, mire üzembe helyezem a medencét. Még vennem kell egy búvárszivattyút és aztán indulhat is a móka. Az interneten rengeteg búvárszivattyú árat találok. A legjobbat szeretném ebből is megvenni, de sajnos időközben elfogyott az erre szánt pénzem, mert a medence kicsit költségesebb volt, mint amire számítottam. Hihetetlen, de a segítőkész barátaim azzal leptek meg, hogy megvették a szivattyút nekem. Ezt ajándéknak szánták, amin én teljesen meghatódtam és megígértem mindegyikőjüknek, hogy bármikor használhatják a medencét, amikor csak kedvük van. Persze a vásárlással könnyű dolguk volt a szivattyubolt.hu web áruházból!

Címkék: , ,

Gyorsabban, kényelmesen száradó ruhák!

péntek, március 23rd, 2018
fregoli 160cm

fregoli 160cm

Lassan beköszönt a tél, de már ebben az 5-10°C fokban is érzékeljük, hogy nem túl okos dolog az udvaron vagy az erkélyen kiteregetni a frissen mosott ruhákat. Így, – a fürdőszoba mennyezetére szerelhető fregoli hiányában –, marad a párás levegő bent a lakásban, ha a szobában, szárítón szárítjuk a ruhákat. Ami pedig nagyon kedvez a penész és poratkák szaporodásának! Okos megoldás lehet a mennyezetre szerelhető fregoli beszerzése, de az sem mindegy, hogy milyen? A szárításnak nem csak az a feladata, hogy a ruhák nedvesség tartalma csökkenjen. Lényeges, hogy a mosás folyamán az elemi szálak közé került mikroszkopikus részecskéket is eltávolítsuk a ruhákból. Hagyományos szárítás után a ruhában mosópor szemcsék maradnak, ha ezt alaposabban megvizsgáljuk, kiderül, hogy az általunk tisztának hitt ruha rengeteg szennyeződést tartalmaz. A fregoli használatával biztos gyors és egyszerű szárítást érünk el, amely a szaniteraruhaz.hu webáruházban beszerezhető!

Címkék: ,

Fordítás felsőfokon

hétfő, március 19th, 2018

angol forditasAmikor főiskolás voltam, rengeteg szakszövegeket kellett lefordítanom. Minden egyetemista pontosan tudja, milyen egy kemény vizsgaidőszak. Eljött nálam is az a pillanat, amikor a fordításokat inkább másra bíztam. Így bőven volt, mit olvasnom, írnom és tanulnom. Rengeteg vizsgám volt ekkoriban, ráadásul még dolgoztam is esténként. Ekkor találtam rá a lehető legjobb cégre, amivel valaha is találkoztam. A Tabula Fordítóiroda weboldala (www.tabula-forditoiroda.hu) már első pillantásra lenyűgözött. Láttam azt a rengeteg nyelvet, amelyen fordítanak a cég profi szakemberei, de az még inkább szimpatikus volt, hogy a sima fordításokon túl olyan fordításokat is vállaltak, mint céges dokumentumok, bizonyítványok, PR szövegek, jogi, orvosi vagy műszaki fordítások. Természetesen őket választottam és mindig mindent tökéletes pontossággal készítettek el nekem. Amiben ők voltak a segítségemre, az a vizsgám mindig ötös lett. Szuper jó.

Címkék: , ,

Az igazi hungarikum!

csütörtök, március 15th, 2018
Tokaji aszú

Tokaji aszú

Magyarországon az elmúlt néhány évben jelentősen megnövekedett a kereslet a magyar élelmiszerek iránt a Magyarországon lakók és a külföldiek körében is. A boltok polcain éppen ezért egyre több magyar termék jelenik meg, melyeket szigorú előírások szabályoznak. Persze sokszor teljesen mást keres egy külföldi és mást választ a magyar vásárló. Én az utóbbi csoportba tartozok, így ha belemegyünk egy hungarikumokat forgalmazó boltba, akkor én a fűszerpaprikát, magyar borokat és pálinkákat keresem, míg külföldi ismerőseim inkább az egészségmegőrző termékeket és a kézműves tárgyakat vásárolják, ha kis országunkban járnak. Angliai barátnőmék karácsonyi látogatásukkor egy tulipános ládával indultak hazafelé, hiszen keresztlányuk február utolsó hétvégéjén férjhez megy és azt találták ki, hogy abban fogják átadni a nászajándékot, mely az ifjú párral egyeztetve a régi hagyományoknak megfelelő stafírunggal lesz megtöltve. A meglepetés azért belekerül majd a hungarikumnak számító ládikóba, hiszen egy házi áldást is vásároltak a hungarikumbolt.hu webáruházból!

Címkék: ,

Kiralycuccok.hu a legjobb webshop

kedd, március 6th, 2018
kiralycuccok

kiralycuccok

Nem minden nap van az embernek szülinapja ezért kitaláltam, hogy idén minden barátomnak valami szuper de vicces ajándékot fogok vásárolni. Szóval ezen törtem a fejem és ekkor bukkantam rá a Kiralycuccok.hu webshopra és sok olyan cuccot láttam ami nagyon tetszik és szuper ajándék lenne. Nos már bevallom nektek őszintén, hogy már kinéztem pár terméket ami nagyon tetszik. Az egyik vicces terméknél ezt olvastam : Nem tudod mit vegyél ajándékba? Hát most már tudod! A telefonról jól ismert kaki, most „kilépett” a virtuális világból és puhaságával és megszokott vicces külsejével elűzi a rossz napokat! Hát ez telitalálat, ugyanis ez a párna baromi jó ajándék lesz Gábornak az egyik legjobb barátomnak. Még láttam pár terméket ami felkeltette a figyelmem, szóval nem csak ajándékot veszek majd hanem magamnak is rendelek pár terméket mert vannak fantasztikus cuccok ebben a webshopban. javaslom te is nézz körbe mert nagyon tetszeni fognak a termékeik és a webshopban található árak. Én biztosan itt fogok rendelni.

Címkék: