Archive for szeptember, 2014

Mosószóda a természetes tisztítószer otthonában

szombat, szeptember 27th, 2014

Képernyőfotó 2014-09-25 - 14.26.13Jelenleg egy albérletben húzom meg magam, ahová nem hoztam senkit magammal, egyedül jöttem. Már hosszú idő óta úgy éreztem, hogy ki kell lépnem eddigi életemből, át kell értékelni a dolgaimat és egy új helyen teljesen új életet kell kezdenem eddigi ismerőseimtől távol. Nem tudom, hogy hogyan fog menni a dolog, de az elhatározás komoly, a kitartásom pedig irigylésre méltó. Első lépésként a mosási és takarítási szokásimat szeretném felülvizsgálni. Ezek ugyanis olyan tételek voltak eddig is, melyekre komoly pénzt fordítottam havi szinten hiszen a modern mosószerek és tisztítószerek egyáltalán nem olcsóak. Megpróbálom tehát ennek költségét lejjel vinni, ami remélem a sokak által dicsért természetes tisztítószereknek köszönhetően sikerülni is fog. Mindenképpen ki szeretném próbálni a mosószóda mellett a mosószappant és a perkabonátot is,hiszen mindkettő tisztító hatásáról jót hallottam csak eddig, a régi és a jelenlegi kollégáim is dicsérik ezeket. Remélem nálam is sikeresen fognak bemutatkozni és új életem szerves részeivé válnak majd.

Címkék: , , , ,

Vizipipa több csővel is

szombat, szeptember 13th, 2014

Képernyőfotó 2014-09-19 - 11.17.49Elkezdhetném a mesét a vízipipázás történetéről, de talán már ismeri mindenki azt, amikor az öreg, szakálas bölcs leül a társaság közepére, becsukja a szemét és elkezdi mesélni, hogy az emberiség kialakulása óta vannak szokások, és a vízipipázás egy a sok közül. Története hosszú évtizedekre bizonyítottan visszavezethető, és az idők és szokásrendek változásával együtt alakult az aktuális divatnak megfelelően. Sok országban már a második virágkorát éli, de érdekes módon Magyarországra csak az utóbbi években, évtizedekben lett elterjedt. A vízipipázás szokásával először a közel keleten, majd Amerikában ismerekedtek meg az emberek, onnan terjedt fokozatosan, hol lassabban, hol gyorsabban Európa felé. A napokban olvastam éppen, hogy felmérésekkel igazolhatóan Németországban volt és van a legnagyobb vízipipa kultúra kontinensünkön. Talán onnan érkezett hazánkba a szokás és onnan származtak az első hazai vízipipák is. Szerencsére ma már nem kell több száz kilométert megtennünk, ha ásványi kőre vagy vízipipa szénre van szükségünk.

Címkék: , ,

Hifi és autóhifi webáruház szuper árakkal

vasárnap, szeptember 7th, 2014

DEAHC101-140x140Az ülésfűtéssel és az ülésmasszázzsal már nagyobb a komfort hifi az autóban, mint a lakásban. Ezt szoktuk mondani a feleségemnek, aki ragaszkodott hozzá, hogy megvegyük ezeket a kiegészítőket a kocsiba. Az autohifi, a rádió lecserélése jó ötlet volt, hiszen most a hangzás sokkal tisztább, mint eredetileg volt. Az ülésmasszázst ellenben csak ő szerette volna, bár el kell ismerni, hogy a hosszú utak alatt valóban jó szolgálatot tesz. A fáradt testnek jól esik a masszázs, és a hideg napokon, leginkább a reggeleken a fűtés is jó szolgálatot tesz. Könnyebben barátkozik meg az ember azzal, hogy munkába kell indulni, ha a didergés helyett teljes komfort várja a kocsiban. Ezért aztán jogos a meghatározás, hogy igazán jobb már a felszereltség az autóban, mint a lakásban. Sajnos valóban nagyon sok időt töltünk a kocsiban, így teljesen indokolt ez a ráfordítás, jogos az elvárás, hogy kellemesen érezzük magunkat vezetés és a dugókban ülés közben is. Jó érzés, hogy munkába menet vagy éppen hazafelé jövet is kényelmesen tölthetjük el a megérkezésig ránk váró 1,5-2 órát.

Címkék:

Bútor webáruház és webshop neked

szombat, szeptember 6th, 2014

egyutt-210x210Mikor elkezdtük kialakítani barátnőmmel a szépségszalonunkat elgondolkodtam azon, milyen bútorokat is fogunk beszerezni a különböző helyiségekbe. Masszőrként mindenképpen valami megnyugtató és a relaxációt elősegítő berendezést szerettem volna. Folyamatosan kerestem hát a megfelelőnek tűnő szekrényt, de sokáig csak álom volt, hogy elképzelésemnek megfelelő gardróbot találjak. Reményem, hogy sikerülhet megtalálni a környezetbe leginkább beleillő szekrényt akkor kezdett visszatérni, amikor öcsémék megvásárolták kislányuk számára a pónis gardróbszekrényt. Sógornőm ezután árulta el, hogy nagyon szép, megnyugtató előlappal készült gardrób szekrényeket látott a bútor webáruházban, melyek közül valamelyik biztosan megfelelne nekem. Szerinte, ha ezek közül választok minden reggel már munkakezdéskor a természet frissessége fog fogadni szalonunkban és biztos benne, hogy vendégeim is csodásan fogják magukat érezni a szobában. A szekrény megvásárlásával ráadásul nem csak egy szép bútordarabra fogok szert tenni, hanem tárolóhelyem nagysága is jelentősen megnövekszik.

Címkék: